A D-szegmens frontján kíván újra babérokat szerezni a francia márka, ami egy várható, de mindenképpen szerencsét kívánó lépés a Renault-Nissan konszerntől. A Lagunát és Latitude-öt ötvöző és egyben nyugdíjazó zászlóshajó ütőkártyája lehet az impozáns megjelenés, ami kényelmi és technikai szempontból is a franciáktól megszokott megoldásokat takar, viszont a kizárólag 1.6-os erőforrásokra épülő motorkínálata révén nem valószínű, hogy zászlót lobogtathat majd a csatatéren. A jelek szerint a megfontoltságnak is jelentős szerepet szántak a fejlesztések során.

 

Merthogy a flottapiac lenne a Talisman fő vadászterülete, ahol jelenleg a Passat-Mondeo-Insignia trió és az évek óta stabil negyedik helyet bitorló Mazda6-os a listavezető, ahol a kétliteres és az afeletti hengerűrtartalom nem egy hiányzó tétele a konfigurátornak. Ugyanakkor ne szaladjunk ennyire előre, hiszen az egyhatos turbósokkal is lehet szép az élet, kiváltképp, ha a helykínálat és a megjelenés egy olyan kompenzáló aha-élményt vált ki a környezetből (és a végfelhasználókból), mint a Talisman.

A Talisman típusnév nem egy nóvum a Renault nomenklatúrájában, hiszen már 2001-ben is látható volt a Frankfurti Autószalonon egy „szerencsehozó”-nak keresztelt, felső kategóriába pozícionált masina hátulján ez a felirat, szemben a négyajtós kasztniformával, amit a Renault 21-es óta nem gyártottak a gallok. A formai megújulás mellett a legnagyobb változás tehát a 22 év utáni visszatérés a háromdobozos felépítéshez, azaz a Laguna által 1994-ben leváltott hagyományhoz. A külső megjelenést megítélésünk szerint nagyon eltalálta a Laurens van den Acker által vezett dizájncsapat, a beltérben pedig az Espace-ból is ismert anyagok és formák köszönnek vissza.

Ez utóbbi részlete az autónak kissé hektikusra sikeredett, ugyanis a cégcsoport haszongépjárműveiből is ismerős kapcsolók mellett helyet kapott a 8,7 hüvelykes álló tablet-szerű központi kijelző is, aminek mind a látványa, mind pedig a kezelése vegyes érzelmeket vált ki a volán mögött ülőkből. Nemes egyszerűséggel kijelenthető azonban, hogy a hosszabb idejű együttlét meghozza gyümölcsét, és a germán egyszerűségtől tartózkodók számára kimondottan vonzó részletté is avanzsálhat az enteriőrnek ezen része. A helykínálatot és az ülések ergonómiáját illetően viszont igazi francia kényelmet garantál a Passat ellenfeleként aposztrofált zászlóshajó. A 2808 mm-es tengelytáv és a 4848 mm-es teljes hossz már-már a kategória rekorder térkínálatú modelljét, a Skoda Superbet is megszorongatja, különösen a 608 literes csomagtartójával, szemben a mladá boleslav-i 625 literével.

A poggyásztér méretei mögött a hátsó futómű egyszerűsége áll, ugyanis a kategóriában ritkaságnak számító, stabilizátorral megtámogatott csatolt lengőkarokon nyugszik a bódé, miközben ezt a funkciót többnyire multilinkre bízták a vetélytársaknál. Ezzel a megoldással pénzt és helyet is spóroltak a mérnökök, ugyanakkor semmi csorba nem esett az utazási komfort érzetünkön, sőt! Az adaptív lengéscsillapításnak és a 4Control nevű négykerék-kormányzásnak köszönhetően méreteit meghazudtoló menettapasztalatokra tettünk szert a teszt során.

Az autó többi paramétere, mint például a kormányrásegítés erőssége, a gázreakciók és az automata váltó kapcsolási karakterisztikája a Multi-Sense rendszer által egyéni igények szerint hangolható, bár kissé ellentmondásos elvárás a sportos vezetési élmény keresése ebben a kategóriában. Tesztautónk 160 lóerős, egyhatos dízel aggregátja és a hozzákapcsolt 6 fokozatú duplakuplungos robotizált automata (EDC) váltója észrevétlenül tette a dolgát, vagyis érzékszervi szinten egyáltalán nem éreztük szükségesnek a nagyobb hengerűrtartalmat, inkább csak a férfiúi büszkeségünknek imponálna, ha beváltotta volna a gyár a 2012-es Pekingi Autókiállításon tett ígéretét, miszerint 2,5-es és 3,5-ös, V6-os, igazi túraautós motorkínálattal érkezik majd a Talisman.