Bevállalták, megcsinálták! Mármint a Toyota, mert hisz az 1968 óta futó pick-up bestsellerének legújabb tagjában, az új Hiluxban. Az autót jól megcsinálták, ezt el is várjuk tőlük, de ahol, és ahogy felkínálták tálcán faggatásra az újdonságot az nem volt semmi! A pár száz kilómétert futott vadonatúj autókat Namíbiában próbáltuk, mégpedig nem meglepő módon gépnek és embernek egyaránt kihívást jelentő körülmények között, hiszen az ország úthálózatának mindösszesen 8%-a rendelkezik szilárd burkolattal!

 

A most kipróbált és megjelent 2016-os -Toyota Hilux, a nyolcadik generációja az 1968-ban útjára indított közepes méretű Toyota pick-upoknak. Mindig is híres volt strapabírásáról, megbízhatóságáról és terepező képességéről ebben a szegmensben. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy Namíbiában közel hatszáz kilómétert autózva az országutakon a szembe jövő gyér forgalom résztvevőinek közel 80%-a Toyota valamilyen 4x4 változata volt. De főképp Hilux és Landcruiser platós változata. A maradék 20%-on osztozott a többi márka hasonszőrű változata.

Mielőtt továbbolvasna, javasoljuk, dőljön hátra, és nézze meg afrikai Hilux-videótesztünket káprázatos tájakkal, komoly műszaki és vezetéstechnikai kihívásokkal: 

Belül személyautós

De térjünk vissza a teszt alanyára! Miben lett jobb? Miben változott? Esetleg rosszabb? Nem! Azt hiszem ezt kijelenthetem! Talán annyi, hogy belül már annyira személyautós és finom anyagokat használ, hogy bizony ezt már nem lehet slaggal tisztára mosni belülről, mint méltatott őseit. Ugyanakkor ez a belsőtér az ami nagy ugrás is előre. Először amikor beültem meg is ijedtem, hogy mennyire „lájtos” a kicsike belülről, a maga fényes fekete dekor elemeivel, bőr bevonatú üléseivel és kormányával, valamint a ma már elmaradhatatlan hatalmas, középen trónoló érintőképernyős kijelzővel.

Sokat fejlődött a beltér hangulata, már nem kelti melósautó benyomását

Forrás: Dominique FONTENAT Tous droits reserves/Dominique Fontenat Dominiquefontenat.Com

Amikor nagyon kemény terepen mentem vele a kősivatagban, vagy homokból és kőből álló országúton 100-as tempóval, akkor éreztem, úgy magam mintha egy 4D moziból nézném a tájat.

7 colos érintőképernyő, rövid váltókar, gombos indítás: akár egy Avensisben

Forrás: Dominique FONTENAT Tous droits reserves/Dominique Fontenat Dominiquefontenat.Com

Bírja a kiképzést

Egyszerűen olyan csendes, és a merev hátsóhíd ellenére is jó rugózási komforttal megáldott „mindenes”, hogy az hihetetlen. Még kövek felverődésének hangja is el van szigetelve az utastértől. Csak úgy siklott alattam olyan terepen, ahol hasizom lázat kaptam attól, ahogy összerándult a gyomrom az állandóan felbukkanó akadályok láttán, amiken át kellett rohanunk. Nem volt előtte akadály! Még a magas homokdűnéket is megmászta a „bolti” gumikkal! Igaz a guminyomást be, illetve leállítottuk 0,8 bar környékére.

Aszfalton is ügyesebben mozog az új Hilux, és csendesebb, mint korábban, a merev hátsó híd megmaradt

Forrás: Dominique FONTENAT

Nem puhány SUV-ról, hanem igazi terepjáróról van szó, úgyhogy forgókapcsolóval lehet kapcsolgatni a különböző hajtásképletek között. Az osztóművet könnyedén (természetesen kinyomott kuplung mellett) lehet állítgatni 2H, 4H és 4Lo üzemmódba, utóbbit bekapcsolva az összkerékhajtás mellé iszonyú rövid kihajtást is kapunk.

Végre eltűnt az összkerékhajtás és a felező karja a váltó mellől, ezeket a funkciókat már elektronikusan, forgókapcsolóval lehet működtetni

Forrás: Dominique Fontenat

De felmászik a falon is egyesben a gázt elengedve is. A vezérlő érzékeli, hogy felezőt használunk és folyamatosan, felengedett kuplungnál 1000-es fordulatot állít be a 2,4 literes négyhengeres dízelnek. A sofőr ilyenkor tényleg csak a terepakadályokkal kell, hogy foglalkozzon, valamint hogy megfelelő nyomon navigálja az 5,3 méter hosszú testet.

Nem ficánkol a motor

A motor egyébként olyan „halkanbrummogós” fajta, és 150 lóerővel és 400 Nm-es nyomatékkal van felvértezve. Ez utóbbi paraméterek már sejtetik, hogy a kiegyensúlyozottság az erénye és nem a ficánkolás. Magyarul, kell türelem az országúti gyorsításnál, amíg a több mint két tonnás létraalvázas behemótot lendületbe hozzuk.

Elődjéhez képest a 7,5 centivel hosszabb, 2 centivel szélesebb és 4,5 centivel alacsonyabb

Forrás: Dominique FONTENAT Tous droits reserves/Dominique Fontenat Dominiquefontenat.Com

Egyébként az alváz is megújult. Még erősebb és ellenállóbb lett. A hátsó híd felfüggesztése is érdekes, mert a két oldalon a lengéscsillapítók aszimmetrikusan lettek felszerelve. gondolom a rugózás közben történő oldalmozgást hivatottak csökkenteni. Azt mondom az autó alulról rendben van, de nézzük a többit!

A plató szélessége 1544-ről 1645 mm-re nőtt, így már a legszélesebb a szegmensben. A rakodófelület jobban ellenáll a deformálódásnak, mint korábban

Forrás: Dominique FONTENAT Tous droits reserves/Dominique Fontenat Dominiquefontenat.Com

Egy napot autóztam a 6 sebességes elektromos vezérlésű automata váltóval felszerelt változattal, és egy napot a 6 sebességes kézivel. Mindkettő jól végzi a dolgát, de az automatát jobban kedveltem országúton, még a kézi szimpatikusabb volt terepen.

20 százalékkal növelték a létraalváz merevségét és a futóművek rugóútját az elődhöz képest

Forrás: Dominique FONTENAT Tous droits reserves/Dominique Fontenat Dominiquefontenat.Com

Meglehetősen komoly különbség volt azonban a fogyasztásban! A terepfogyasztást nem említem, mert az néha igen extrém mértéket öltött, de ez természetes is, hiszen ilyenkor munkagép üzemmódban volt használva, ott pedig óránkénti fogyasztásban gondolkodunk, nem megtett távolságban. Ezért kijutva az útra mindig nulláztam a fedélzetiszámítógépet.

Alapból hatfokozatú kézi váltó jár, de felárért hatfokozatú automata is rendelhető, kizárólag a 4x4-es változatokhoz. A maximális vontatható tömeg 3,2 tonna

Forrás: Dominique FONTENAT Tous droits reserves/Dominique Fontenat Dominiquefontenat.Com

Említettem, hogy az úthálózat kb 90%-a homokos, köves országút, amire mi Európában azt mondjuk, hogy úttalan, vagy járhatatlan. Ez a normál autóknak így is van, de nem a Hiluxnak. No, ezeken az utakon 100-as tempóval haladva, úgyhogy ilyen sebességnél is felvillan időnként a kipörgésgátló fogyasztott nekem kézivel 8 litert, automatával pedig 9,5 litert. Ez elmarad az ígért katalógus adatoktól, de valljuk be őszintén a körülmények is az ideálistól!

Megjöttek a vezetéstámogató rendszerek

Természetesen a kor követelményeinek megfelelően Hilux is fel van szerelve csomó elektronikai vezetés segítő kütyüvel. Felsorolnám szívesen, de aki erre bukik az inkább töltse le a katalógust! Inkább foglalkoznék ezek értelmes, sőt helyenként nélkülözhetetlen darabjaival.

Kényelmesek az ülések, a magasból jó a kilátás

Forrás: Dominique FONTENAT

Ilyen például a lejtmenetvezérlő asszisztens, ami gyorsan és könnyen aktiválható hátramenetben is. A visszagurulásgátló, vagy a gombbal kapcsolható igazi difizár. Megjegyzem, hogy még itt a Namíb sivatagban sem kellett igazán használni!

Az elektronikus kipörgésgátlót a Land Cruiserből vették át, van hátsó differenciálzár és lejtmenetvezérlő is

Forrás: Dominique FONTENAT Tous droits reserves/Dominique Fontenat Dominiquefontenat.Com

Pedig az előd modellnek, ami csaknem 12 évig volt gyártásban az volt a gyenge pontja, hogy a kerekek mikor átlósan váltak terheletlenné difizár ide, vagy oda elvesztette a hajtást lendület nélkül. Na de az új! Tökéletesen és profin abszolvált minden, akár leküzdhetetlennek tűnő akadályt is. Ez jó! Amikor egy sikeres gyártó úgy hozza ki az egyébként sikeres sorozatának legújabb tagját, hogy nem csak marketingeli és ül a babérjain, hanem odateszi magát és még jobbat csinál, tanulva a hibákból! Üdítő kivétel!

A dűne tetején el kell venni a gázt, mert nem lehet tudni, milyen meredek a másik oldala

Forrás: Dominique FONTENAT

Nagyon élveztem ezt a kalandos tesztelési lehetőséget a Toyotával! Amikor a második nap este, 2100 méterrel a tengerszint felett felállított táborban, a sátorban álomra hajtottam a fejem, akkor nem csak az este elfogyasztott finom ételek és szép Dél-Afrikai borok íze volt a számban, hanem az aznap átélt kalandoké is. Afrikában! Reggel pedig mosolyogtam, mert tudtam, hogy újabb élmények várnak!

Több mint egymilliót adna el az új Hiluxból a Toyota. A legnagyobb piac Thaiföld

Forrás: Dominique FONTENAT Tous droits reserves/Dominique Fontenat Dominiquefontenat.Com

Ez kis betekintés és tesztelés itt Namíbiában, ahol óriási területeken, érintetlenül hagyott tájakon vonultunk keresztül, miközben 100 kilométereken keresztül még térerő sem volt a telefonon megértette velem, hogy ilyen körülmények között az ember olyan géptársat választ magának, amiben hisz, hogy elviszi bárhova és nem hagyja cserben, mert itt tényleg az élete múlhat rajta! Talán ez lehet a megfejtése annak, hogy Toyota Hilux közel ötven évvel ezelőtti színre lépése óta nagyjából 18 millió darab lelt gazdára!